Ez a blog azért jött létre, mert egészen kicsi korom óta nagyon tetszik, de főleg óvónői tanulmányaim azon szakaszától, amikor tanultuk, hogy a kisgyermek számára az anyanyelv elsajátítása közben nincs értelmetlen szó, mindennek értelmet ad vagy mindent köt egy már megismert szóhoz, amiből ugye az esetek többségében igencsak vicces dolgok sülhetnek ki. Ez még persze nem lenne elég ok így magában egy új blog nyitására, főleg hogy a neten szörfözve rengeteg ilyen "gyerekszáj"-beszólásos gyűjteményt találhatunk, viszont a "vicces" egy igencsak képlékeny és szubjektív kategória. Azért is határoztam el, hogy egy saját gyűjteményt szeretnék, mert többször is belefutottam olyan gyűjteménybe, ahol a nagyon-nagyon nevetetettő feljegyzések között volt egy-két olyan is, ami még csak mosolyra sem húzta a számat, sőt, emiatt külön negatív élmény volt, bár lehet, hogy teljesen objektív, szűz környezetben azon is nevettem volna, viszont a kevésbé viccesek egész lelohasztóak tudnak lenni a sok nagyon jó között. Ezért találtam ki, hogy egy olyan gyűjteményt szeretnék létrehozni, amelyben abszolút szubjektív alapon, a saját "mókaszintem" :) cenzúrájával kerülhetnének csak be a legeslegjobbak, téma és kor szerint kereshetően, lehetőség szerint forrásmegjelöléssel és csak a - szerintem - legeslegjobbak, hogy szomorkásabb napjainkra mindig legyen egy tuti "gyógymód". :) A hozzászólások között szeretném megnyitni a "pályázatot", amibe bárki beírhatja a saját történetét vagy mástól hallott beszólásokat, ezért mégsem lesz teljesen kizáró ez a "cenzúra", mert a hozzászólások közül csak a nem odaillőket törlöm, ami pedig nekem is tetszik, azt kirakom a főoldalra is - remélem, ebből nem lesz sértődés, ezért is szögezném le itt még egyszer: ez egy szubjektív megítélésű, a saját izlésemnek megfelelő válogatás, a saját blogom, az kerül ki a főoldalra, ami nekem is nagyon tetszik. Remélem, mindenkinek tudok egy-két mosolygós percet biztosítani, avagy have fun! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése