3-4-5 éves nagylány, sok-sok kínos utcai gyerekszáj-alázás elkerüléseként "cseles" anyuka, hát csak meg lehet mindent beszélni azzal az okos gyerekkel: indulás előtt meg is beszélték, hogy bármit látnak az utcán, jól megjegyezik, és majd otthon megbeszélik - nem az utcán, ott nem beszélünk róla. Villamos, anya+gyerek helyet foglal, gyerek az anya ölében, és akkor... dobpergés: pár megálló után velük szemben leül egy feltűnően nagy orrú néni. Anya már bőszen retteg, hogy ajjaj, mi lesz ebből, mi menti meg az ő nagyszájú kislányától - de az okos nagylány anya felé fordulva, de azért teli torokból, hogy az egész villamos hallja ezt mondta: "anya, a néni orrát majd megbeszéljük otthon?" (Az egyik kedvencem, tisztázatlan forrásból, mire jó a két szülő: két véleményre, szóval egyik szerint én voltam, másik szerint ismerős család gyereke, sőt, azóta már nem egy nyilvános helyen, híres ember saját sztorijaként is hallottam, úgyhogy szerintem már kideríthetetlen az eredete, de igazából mindegy is)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése